Biharugra Békés megye észak keleti csücskében, Hajdú-Bihar és Békés megye, valamint a magyar-román államhatár találkozásánál fekszik. A település, valamint elődei 1950-ig, mintegy ezer éven át Bihar vármegye részét képezték. A vármegyén belül Ugra a Szalontai, a Cséfai, majd a Cséffa-nagyszalontai járáshoz tartozott. Ezután Békés megyéhez csatolták a Sarkadi járás részeként, majd a Szeghalmi járás része lett. Napjainkban a kistérségen belül ismét Sarkadhoz köti egyre több szál.
Biharugra lakosainak száma napjainkban 945 fő (2015. évi adat). A községnek száz évvel ezelőtt közel kétszer annyi lakosa volt, mint napjainkban. Ez a hanyatlás egyrészt "Trianon" következményeire vezethető vissza, még akkor is ha azt látjuk, hogy a békeszerződés után az 1960-as évekig fokozatosan nőtt a falu lakosainak száma. A trianoni határ miatt Biharugra az ország legszélére került, ezzel elvesztve a kistérségen belüli addigi relatív központi szerepét is. Az 1960-as években azonban nagyobb elvándorlási hullám következett, amely a tsz-szervezés után kezdődött. Biharugra község lakossága egyre inkább elöregszik. Egyre csökken a megtartóereje, ennek az ősidők óta lakott vidéknek, amely pedig már hajdani időkben is vonzotta az embereket a letelepedésre.
Tájékoztatás
Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy
2023. december hó 27. napjától 2024. január hó 5. napjáig
Biharugra Község Önkormányzat Képviselő-testülete
igazgatási szünetet rendelt el.
Ezeken a napokon
az Okányi Közös Önkormányzati Hivatal
Biharugrai Kirendeltsége
zárva tart.
Halaszthatatlan ügyekben hívja a 06-30-301-5607-es telefonszámot.
Köszönöm megértésüket.
Babák Zoltán jegyző
Köszönjük a támogatást!
A kistelepüléseken élők számának megtartása, növelése, életminőségének javítása, valamint ezzel összefüggésben ezen települések fejlesztése érdekében a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos vezetésével kidolgozásra került a Magyar Falu Program. A Miniszterelnökséget vezető miniszter pályázatot hirdetett a Magyar Falu Program keretében a civil közösségi tevékenységek és azok végzéséhez szükséges feltételek támogatására.
A 2022. évre vonatkozóan
a Biharugrai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete
is pályázott a programszervezési támogatásra, melynek keretében
FCA-KP-1-2022/4-001557 pályázati azonosítószám alatt
2.000.000 Ft támogatásban részesült.
A támogatás lebonyolításával összefüggő feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.
Cél a műanyag, az üveg palackok és a fém italos dobozok 90%-os újrahasznosítása 3 éven belül
Biharugra Község Önkormányzata Képviselő-testülete 44/2023. (IX. 21.) önkormányzati határozatában döntött arról, hogy csatlakozik a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók („A” típusú pályázat), valamint a felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok („B” típusú pályázat) támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2024. évi pályázati fordulójához.
A pályázatoknak a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében, az EPER-Bursa rendszerben történő rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: 2023. november 03.
A pályázatbeadáshoz az EPER-Bursa rendszerben egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx
(Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati években regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe.)
A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott kötelező mellékletekkel együtt érvényes.
A pályázati kiírások szövege és a pályázati űrlapok az alábbi linkek alatt érhetők el:
A típusú pályázati űrlap (.docx)
A-típusú pályázati űrlap (.pdf)
Változás az A-típusú pályázati felhívásban
B-típusú pályázati űrlap (.docx)
B-típusú pályázati űrlap (.pdf)
A biharugrai lakosok nevében üdvözlöm Önt községünk honlapján!
Örömmel tölt el, hogy honlapunk felkeltette érdeklődését. Remélem, kellemes időtöltést szerzünk Önnek, és sok hasznos információt tud meg településünkről.
Makra Tibor polgármester
Biharugra Község Önkormányzata 12.895.707.- Ft. vissza nem térítendõ támogatást nyert a Helyi hõ- és hûtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” címû pályázati konstrukción az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházásból a helyi konyha épületének fûtésrendszerének a fejlesztésére került sor.
Sajtótájékoztató
Az Európai Unió tagállamai 2007. év márciusában egyhangúan vállalták, hogy 2020-ig az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20%-kal csökkenti, az energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások részarányát a jelenlegi 8,5%-ról 20%-ra növeli, és az energiahatékonyság 20%-kal javítja.
Hazánkban a Környezet-és Energia Operatív Program (KEOP) által meghirdetett pályázatok vissza nem érítendõ támogatást nyújtanak azok részére, akiknek fontos az energiaracionalizálás és a megújuló energiaforrások használata.