Biharugra Békés megye észak keleti csücskében, Hajdú-Bihar és Békés megye, valamint a magyar-román államhatár találkozásánál fekszik. A település, valamint elődei 1950-ig, mintegy ezer éven át Bihar vármegye részét képezték. A vármegyén belül Ugra a Szalontai, a Cséfai, majd a Cséffa-nagyszalontai járáshoz tartozott. Ezután Békés megyéhez csatolták a Sarkadi járás részeként, majd a Szeghalmi járás része lett. Napjainkban a kistérségen belül ismét Sarkadhoz köti egyre több szál.
Biharugra lakosainak száma napjainkban 945 fő (2015. évi adat). A községnek száz évvel ezelőtt közel kétszer annyi lakosa volt, mint napjainkban. Ez a hanyatlás egyrészt "Trianon" következményeire vezethető vissza, még akkor is ha azt látjuk, hogy a békeszerződés után az 1960-as évekig fokozatosan nőtt a falu lakosainak száma. A trianoni határ miatt Biharugra az ország legszélére került, ezzel elvesztve a kistérségen belüli addigi relatív központi szerepét is. Az 1960-as években azonban nagyobb elvándorlási hullám következett, amely a tsz-szervezés után kezdődött. Biharugra község lakossága egyre inkább elöregszik. Egyre csökken a megtartóereje, ennek az ősidők óta lakott vidéknek, amely pedig már hajdani időkben is vonzotta az embereket a letelepedésre.
A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató új nevelőszülők jelentkezését várja.
A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Magyarország egyik legnagyobb gyermekvédelmi intézménye. Jelenleg több mint 6 000 vér szerinti családjukból kiemelt gyermekről és fiatalról gondoskodik. A szolgáltató célja az, hogy számukra megfelelő környezetet találjon, ahol szeretet és biztonság veszi őket körül. Sajnos még mindig sok a családjából kiemelt gyermek, aki elhelyezésre vár. Ezért van szükség új nevelőszülőkre.
Tisztelt Ügyfeleink!
2023-ban is várjuk jelentkezéseiket képzéseinkre.
Személy és vagyonőr
Bemeneti feltétel: 8 általános, erkölcsi bizonyítvány
A képzés hossza: kb. 1,5 hónap
Várható indulása: 2023. 04. hónap
Helyszín: Gyula vagy Sarkad
Targoncavezető (vezetőüléses)
Bemeneti feltétel: 8 általános, 18 életév betöltése, foglalkozás eü. vizsgálat
A képzés hossza: kb. 1 hónap
Várható indulása: 2023.04. hónap
Helyszín: Gyula vagy Sarkad
Élelmiszer eladó
Bemeneti feltétel: 8 általános, foglalkozás eü. vizsgálat, tüdőszűrő vizsgálat,
bőrgyógyászat
A képzés hossza: kb 1 hónap
Várható indulása: 2023. 04. hónap
Helyszín: Gyula vagy Sarkad
A képzések idejére közfoglakoztatási bért és utazási igazolványt biztosítunk.
Jelentkezéseiket március 3-ig tudjuk fogadni.
Részletes tájékoztatás:
Sarkadi Foglalkoztatási Osztály
Kovács Jolán ügyintéző
66/795-170, vagy 20/295-7270 telefonszámon
A biharugrai lakosok nevében üdvözlöm Önt községünk honlapján!
Örömmel tölt el, hogy honlapunk felkeltette érdeklődését. Remélem, kellemes időtöltést szerzünk Önnek, és sok hasznos információt tud meg településünkről.
Makra Tibor polgármester
Biharugra Község Önkormányzata 12.895.707.- Ft. vissza nem térítendõ támogatást nyert a Helyi hõ- és hûtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” címû pályázati konstrukción az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházásból a helyi konyha épületének fûtésrendszerének a fejlesztésére került sor.
Sajtótájékoztató
Az Európai Unió tagállamai 2007. év márciusában egyhangúan vállalták, hogy 2020-ig az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20%-kal csökkenti, az energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások részarányát a jelenlegi 8,5%-ról 20%-ra növeli, és az energiahatékonyság 20%-kal javítja.
Hazánkban a Környezet-és Energia Operatív Program (KEOP) által meghirdetett pályázatok vissza nem érítendõ támogatást nyújtanak azok részére, akiknek fontos az energiaracionalizálás és a megújuló energiaforrások használata.