
Biharugra Békés megye észak keleti csücskében, Hajdú-Bihar és Békés megye, valamint a magyar-román államhatár találkozásánál fekszik. A település, valamint elődei 1950-ig, mintegy ezer éven át Bihar vármegye részét képezték. A vármegyén belül Ugra a Szalontai, a Cséfai, majd a Cséffa-nagyszalontai járáshoz tartozott. Ezután Békés megyéhez csatolták a Sarkadi járás részeként, majd a Szeghalmi járás része lett. Napjainkban a kistérségen belül ismét Sarkadhoz köti egyre több szál.
Biharugra lakosainak száma napjainkban 945 fő (2015. évi adat). A községnek száz évvel ezelőtt közel kétszer annyi lakosa volt, mint napjainkban. Ez a hanyatlás egyrészt "Trianon" következményeire vezethető vissza, még akkor is ha azt látjuk, hogy a békeszerződés után az 1960-as évekig fokozatosan nőtt a falu lakosainak száma. A trianoni határ miatt Biharugra az ország legszélére került, ezzel elvesztve a kistérségen belüli addigi relatív központi szerepét is. Az 1960-as években azonban nagyobb elvándorlási hullám következett, amely a tsz-szervezés után kezdődött. Biharugra község lakossága egyre inkább elöregszik. Egyre csökken a megtartóereje, ennek az ősidők óta lakott vidéknek, amely pedig már hajdani időkben is vonzotta az embereket a letelepedésre.
Az Agrárminisztérium (a továbbiakban: AM) az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Evt.) 33. § (1) bekezdés a) pontjában, valamint az Evt. végrehajtásáról szóló 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 6. számú mellékletében foglaltaknak megfelelően
a https://foldalap.am.gov.hu/Koros_videki_Erdotervezesi_Korzet_news_3102 címen elhelyezett „Tájékoztató” szerint hivatalból megkezdi a Körös-vidéki erdőtervezési körzetre vonatkozó igazgatási tevékenységét.
Erdőrendezési Főosztály
TÁJÉKOZTATÁS
körzeti erdőtervezés igazgatási tevékenységének megkezdéséről.
A tájékoztató teljes szövege elérhető ide kattintva!
Biharugra Község Önkormányzata Képviselő-testülete az 57/2024. (X. 22.) önkormányzati határozatában döntött arról, hogy csatlakozik a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók („A” típusú pályázat), valamint a felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok („B” típusú pályázat) támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2025. évi pályázati fordulójához.
A pályázatoknak a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében, az EPER-Bursa rendszerben történő rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: 2024. december 04.
A pályázatbeadáshoz az EPER-Bursa rendszerben egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx
(Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati években regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe.)
A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott kötelező mellékletekkel együtt érvényes.
A pályázati kiírások szövege és a pályázati űrlapok az alábbi linkek alatt érhetők el:
A típusú pályázati űrlap (.docx)
A-típusú pályázati űrlap (.pdf)
B-típusú pályázati űrlap (.docx)
B-típusú pályázati űrlap (.pdf)
Letölthető és nyomtatható kérelem a szociális célú tüzelőanyag (szén) biztosítására az alábbi linkre kattintva:
1. számú melléklet a 10/2024. (XI. 20.) önkormányzati rendelethez
A biharugrai lakosok nevében üdvözlöm Önt községünk honlapján!
Örömmel tölt el, hogy honlapunk felkeltette érdeklődését. Remélem, kellemes időtöltést szerzünk Önnek, és sok hasznos információt tud meg településünkről.
Makra Tibor polgármester
Biharugra Község Önkormányzata 12.895.707.- Ft. vissza nem térítendõ támogatást nyert a Helyi hõ- és hûtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” címû pályázati konstrukción az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházásból a helyi konyha épületének fûtésrendszerének a fejlesztésére került sor.
Sajtótájékoztató
Az Európai Unió tagállamai 2007. év márciusában egyhangúan vállalták, hogy 2020-ig az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20%-kal csökkenti, az energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások részarányát a jelenlegi 8,5%-ról 20%-ra növeli, és az energiahatékonyság 20%-kal javítja.
Hazánkban a Környezet-és Energia Operatív Program (KEOP) által meghirdetett pályázatok vissza nem érítendõ támogatást nyújtanak azok részére, akiknek fontos az energiaracionalizálás és a megújuló energiaforrások használata.