
Biharugra Békés megye észak keleti csücskében, Hajdú-Bihar és Békés megye, valamint a magyar-román államhatár találkozásánál fekszik. A település, valamint elődei 1950-ig, mintegy ezer éven át Bihar vármegye részét képezték. A vármegyén belül Ugra a Szalontai, a Cséfai, majd a Cséffa-nagyszalontai járáshoz tartozott. Ezután Békés megyéhez csatolták a Sarkadi járás részeként, majd a Szeghalmi járás része lett. Napjainkban a kistérségen belül ismét Sarkadhoz köti egyre több szál.
Biharugra lakosainak száma napjainkban 945 fő (2015. évi adat). A községnek száz évvel ezelőtt közel kétszer annyi lakosa volt, mint napjainkban. Ez a hanyatlás egyrészt "Trianon" következményeire vezethető vissza, még akkor is ha azt látjuk, hogy a békeszerződés után az 1960-as évekig fokozatosan nőtt a falu lakosainak száma. A trianoni határ miatt Biharugra az ország legszélére került, ezzel elvesztve a kistérségen belüli addigi relatív központi szerepét is. Az 1960-as években azonban nagyobb elvándorlási hullám következett, amely a tsz-szervezés után kezdődött. Biharugra község lakossága egyre inkább elöregszik. Egyre csökken a megtartóereje, ennek az ősidők óta lakott vidéknek, amely pedig már hajdani időkben is vonzotta az embereket a letelepedésre.
a Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület működési területére meghirdetett,
„Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület – Kisléptékű településfejlesztési projektek támogatása” című, VP6-19.2.1.-55-8-21 kódszámú pályázati kiírásra benyújtott,
3292298931 projekt azonosítószámon nyilvántartott projekthez
Biharugra Község Önkormányzata 2021. 06. 30. napon támogatási kérelmet nyújtott be a Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület működési területére meghirdetett, „Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület – Kisléptékű településfejlesztési projektek támogatása” című, VP6-19.2.1.-55-8-21 kódszámú pályázati kiírásra, mely 95%-os támogatási intenzitású, 3.701.390Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült (Támogató Okirat iratazonosító száma: 3349869165).
A Támogatói Okirat szerint az alábbi tevékenységek kerültek jóváhagyásra és támogatásra:
A „2” és „3” kiadási tételazonosítóhoz kapcsolódó eszközbeszerzési feladatokra Biharugra Község Önkormányzata az ONE-WOLF Kft.-vel kötött szerződést 2022. 10. 20. napon nettó 3.061.000Ft értékben, mely keretében a pályázatban is tervezett alábbi eszközök beszerzése valósult meg:
Az „1” kiadási tételazonosító tájékoztatás és nyilvánossági feladatokra Biharugra Község Önkormányzata, Oláh Hajnalka EV-val készíttetett projekttáblát 5.000Ft értékben, mely a projekt teljes ideje alatt biztosította a tájékoztatási és nyilvánossági feladatok teljeskörű ellátását.
Az alprogram célkitűzésével összhangban valósult meg Biharugra Község Önkormányzat pályázata, mivel a pályázati forrásból olyan eszközök beszerzése valósult meg, ami a településen élők komfortérzetét, identitástudatát erősíti, valamint a fejlesztés a település arculatára is pozitívan hat. A rendezvényekre hazalátogatók láthatják a fejlődést, a település népességmegtartó ereje növekszik.
A támogatási összeg 100%-ban felhasználásra került, visszafizetési kötelezettség nem keletkezett. A támogatás nagyban hozzájárult a fejlesztési elképzelés megvalósításához, a támogatás nélkül nem tudta volna az önkormányzat a fejlesztést megvalósítani.
1 db Támogató tábla került kihelyezésre
A Támogató tábla a Kedvezményezett, Biharugra Község Önkormányzata (5538 Biharugra, Erzsébet u. 25.) épületének külső homlokzatán került kihelyezésre.
16/2023. (III. 13.) KT. sz. határozat 1. számú melléklete
Biharugra Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet a civil szervezetek 2023. évi működési és céljellegű támogatására.
Biharugra Község Önkormányzat Képviselő-testületének a civil szervezetek támogatásának rendjéről szóló 8/2017. (III. 23.) rendeletében (a továbbiakban: Ör.) meghatározott pénzügyi támogatás nyújtása a biharugrai székhelyű civil szervezetek számára.
A pályázat kiírásakor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 1.000 ezer forint (azaz egymillió forint).
III. Pályázók köre, jogosultsági feltételek:
Önkormányzati támogatásban csak a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény alapján jogképességgel rendelkező, legalább a támogatás benyújtását megelőző évben már nyilvántartásba vett és tényleges tevékenységet folytató olyan civil szervezet részesíthető, amely
a tevékenységét ténylegesen Biharugrán folytatja.
Az ügyeleti alapellátást 2023. május l-től Békés vármegyében is az Országos Mentőszolgálat látja el, majd az egységes, két elemből álló, betegközpontú rendszert (háziorvosi ügyeleti ellátás és sürgősségi ügyelet) az idei év végéig fokozatosan bevezetve, az ország egész területén biztosítjuk minden rászoruló számára.
Az egységes ügyeleti telefonszám a vármegyében május 1-től: 1830
HÁZIORVOSI ÜGYELETI ELLÁTÁS
A háziorvosi ügyelet a sürgős - a következő rendelési időig nem halasztható - orvosi tevékenységek elvégzése céljából szervezett ellátás.
Békés: 5630 Békés, Kossuth u. 16.
Békéscsaba: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1 8. (BMKK Réthy Pál tagkórház)
Gyomaendrőd:5502 Gyomaendrőd, Fő u . 3.
Gyula: 5700 Gyula Béke sugárút 39.
Mezőkovácsháza: 5800 Mezőkovácsháza Árpád u. 1 67. (Mentőállomás) Orosháza: 5900 Orosháza, Könd utca 59. (Dr. László Elek Kórház) Sarkad: 5720 Sarkad, Béke sétány 5.
Szarvas: 5540 Szarvas, Szabadság út 11 (Járóbeteg szakellátó intézmény)
Szeghalom: 5520 Szeghalom Ady u. l/B
A biharugrai lakosok nevében üdvözlöm Önt községünk honlapján!
Örömmel tölt el, hogy honlapunk felkeltette érdeklődését. Remélem, kellemes időtöltést szerzünk Önnek, és sok hasznos információt tud meg településünkről.
Makra Tibor polgármester
Biharugra Község Önkormányzata 12.895.707.- Ft. vissza nem térítendõ támogatást nyert a Helyi hõ- és hûtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” címû pályázati konstrukción az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházásból a helyi konyha épületének fûtésrendszerének a fejlesztésére került sor.
Sajtótájékoztató
Az Európai Unió tagállamai 2007. év márciusában egyhangúan vállalták, hogy 2020-ig az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20%-kal csökkenti, az energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások részarányát a jelenlegi 8,5%-ról 20%-ra növeli, és az energiahatékonyság 20%-kal javítja.
Hazánkban a Környezet-és Energia Operatív Program (KEOP) által meghirdetett pályázatok vissza nem érítendõ támogatást nyújtanak azok részére, akiknek fontos az energiaracionalizálás és a megújuló energiaforrások használata.