Emlékezés az aradi vértanúkra

Biharugra Község Önkormányzatának megemlékezése
(Összeállította: Szoboszlai Zoltán)

Tizenheten voltak a vértanú aradi tizenhármak

173 évvel ezelőtt, 1849 október 6-án, korán reggel (fél 6-kor) Aradon tizenkét magyar honvéd-tábornokot és egy ezredest végeztek ki az osztrák uralkodó, Ferenc József jóváhagyásával, Haynau parancsára, amiért az 1848/49-es forradalom és szabadságharc katonai eseményeiben aktívan közreműködtek és szembeszálltak a császár csapataival, vagyis fegyverese lázadásban vettek részt és felségárulást követtek el. 

A halálra ítéltek mindegyike a golyó általi halált kérelmezte, mivel az akasztás mindig is a köztörvényes bűnözők kivégzési módja volt, ami nem méltó egy katonatiszthez. Ám az osztrák hatóságok a 13 elítélt közül, csak négynek engedélyezték ezt a halálnemet: Lázár Vilmosnak (ő volt az egyetlen ezredes köztük), gróf Dessewffy Arisztidnek, Kiss Ernőnek és Schweidel Józsefnek. A többi 9 halálra ítélt magyar tábornokon akasztással hajtották végre az ítéletet, ők a következők voltak: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és végül gróf Vécsey Károly. Ugyancsak október 6-án, de Pesten végezték ki Batthyány Lajos volt magyar miniszterelnököt is. Az ő esetében szintén kötél általi halál volt az ítélet, ám Batthyány felesége, Zichy Antónia egy kést csempészett be a börtönébe, amivel megsebezte nyakát. A seb miatt lehetetlenné vált az akasztás, így végül vele is sortűz végzett.  

A tizenhárom aradi vértanú feljegyzett utolsó mondatai az alábbiak voltak:

•  Aulich Lajos (1793–1849): „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”
•  Damjanich János(1804–1849): „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”
•  Dessewffy Arisztid (1802–1849) „Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”
•  Kiss Ernő (1799–1849) „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
•  Knezić Károly (1808–1849) „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”
•  Láhner György (1795–1849) „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”
•  Lázár Vilmos (1815–1849) „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek”
•  Leiningen-Westerburg Károly (1819–1849) „A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
•  Nagysándor József (1803–1849) „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”
•  Poeltenberg Ernő (1808–1849) „Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”
•  Schweidel József (1796–1849) „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”
•  Török Ignác (1795–1849) „Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
•  Vécsey Károly (1803-1849) „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

Mindannyian hősök voltak, hiszen a legtöbbet áldozták a hazájukért és népük szabadságáért, mégpedig az életüket. Legjobb tudásuk szerint szolgálták a magyar honvéd hadsereget és kötelességtudattal vezették katonáikat a csatákban. Mindannyian hittek abban, hogy az 1848 -as forradalom vívmányainak megvédése és a Habsburg Birodalmon belüli magyar önrendelkezés kiharcolása minden áldozatot megér, hiszen a magyarság jövőjéről van szó. 

Az aradi vértanúk emlegetésekor a legtöbben a 13 katonára gondolnak, akiket 1849. október 6-án végeztek ki Aradon, noha 17 aradi vértanúra kell hálás szívvel emlékeznünk! Az 1848-1849-es szabadságharc leverését követően Aradon az első kivégzés 1849. augusztus 22-én történt meg, és az utolsóra pedig 1850. február 19-én került sor.

Egy honvédtisztet már a tizenhárom vértanú előtt kivégeztek Aradon, ketten pedig október 6-a után kerültek a vesztőhelyre. Egy  mártír a börtönben hunyt el betegség és a kegyetlen bánásmód következtében.

Az 1849. október 6. előtt életét vesztett aradi vértanú

Aranyosi Ormai (Auffenberg) Norbert ezredes,

“Az első vértanú”

Auffenberg Norbert, báró; Ormay (Dobřany, 1813. aug. 22. – Arad, 1849. aug. 23.)
Osztrák katonatiszt létére részt vett a lengyel felkelést előkészítő bizottságban), amiért 1840-ben letartóztatták, majd egy hétéves vizsgálati fogság után, 1847-ben 14 év várfogságra ítélték. Az 1848-i forradalom kitörésekor kiszabadult, a Batthyány-kormány részesítette közkegyelemben. Hálából felajánlotta szolgálatait a magyar szabadságharc javára.
„…szívemből érzem és egész lelkemből értem szülő hazám hívó szavát, és érette utolsó csepp véremet fel fogom áldozni…”

Nevét aranyosi Ormayra változtatta. Őrnagyi rangban Kossuth hadsegéde, majd a vadászezredek kitűnő szervezője volt. A világosi fegyverletétel előtt, augusztus elején lemondott minden beosztásáról, néhány nappal később pedig császári fogságba esett. Haynau augusztus 22-én, Aradon rögtönítélő eljárással végeztette ki Ormai Norbertet - a fiatal katona kötél általi halállal halt. Valójában ő volt az első aradi vértanú.

Ormai Norbert kivégzése után két nappal, 1849. augusztus 24-én a Haynau által Schönhals tábornoknak Haynau jelentése a nem sok jót sejtetett a következő napokra nézve: "… tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje – Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik. Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben. Ekképp az eljárásokat a legrövidebb időn belül befejezzük … Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől irtom ki a gazt."

Az 1849. október 6. után életüket vesztett aradi vértanúk

Kazinczi és alsóregmeczi Kazinczy Lajos ezredes:

“A 15. aradi vértanú”

1820. október 20. Széphalom – 1849. október 25. Arad, 29 évesen a legfiatalabb vértanú.
Kazinczy Ferenc legfiatalabb fia. Az aradi vértanúk között ő volt a 15., akit kivégeztek. Nőtlen.

 Utolsó mondata:
“Isten, ne hagyd el szerencsétlen hazámat!”

 Az elszegényedett Kazinczy család legifjabb sarjaként nagy gonddal volt taníttatva, és ahogy a család felmenői között sem volt már ritka az egzisztenciális biztonsághoz vezető katonai pálya, úgy a Sárospataki Református Kollégium után gróf Teleki József patronálásával elvégezhette a tullni utásziskolát. Tanulmányai mellett kadétként a cs. k. 9. Miklós huszárezredben szolgált. 1936-ban Tullnban végzett Görgei Artúr a későbbi honvédsereg fővezér és hadügyminiszter is. Kazinczy igen népszerű volt társai és feljebbvalói között is, mert mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy tökéletesen megfeleljen. Népszerű volt a gyengébbik nem tagjai között is, és egy bécsi szerelem és az anyagi nehézségek miatt egy váltó hamisítás miatt elhagyta a katonai pályát. Az 1846. június 1-i főhadnagyi kinevezése után augusztus 22-én kérte a saját kilépését. 1848. májusában az Országos Nemzetőrség Haditanácsánál tiszti szolgálatra jelentkezett.

Az augusztus 13-ai fegyverletétel híre Zsibón érte utol Kazinczyt. Ezredesként egy napja volt hadtestparancsnok és előnyös helyzete ellenére letette embereivel a fegyvert a cári csapatok előtt augusztus 24-én a Wesselényi kastélyban. Miután átadták őt a császáriaknak ellene is megkezdődtek a tárgyalások. Október 6-án, a “13 aradi”-ként emlegetettek kivégzésének napján nyújtotta be Karl Ernst császári törzshadbírónak a kérvényét, hogy az ítélethozatal során vegyék figyelembe, hogy csupán ezredesi rendfokozatban volt. Sajnos a teljes vagyonelkobzás mellett golyó általi halálra ítélték őt is. 1849. október 25-én az aradi vársáncban agyonlőtték. 29 évesen lett mártír.

Zádorfalvi és lenkei Lenkey János tábornok:

“A 16. aradi vértanú”

1807. szeptember 7. Eger – 1850. február 8. Arad, 42 évesen az aradi börtönben halt meg.
Köznemesi származású. Az aradi vértanúk közül egyedül ő nyugszik a jelenlegi Magyarország területén.

Haynau bánatára nem Lenkey János lett a 14. tábornok, akit kivégeztek. Halálos ítélet azért is sújtotta volna, mert a Galíciában állomásozó század megszökött és a haza hívószavára a szabadságharc megsegítésére indultak a huszárok Lenkey János százados vezetésével. 1848. augusztusában Petőfi Sándor versében – a Lenkei százada című költeményében – az ő történetüket meséli el. A példás hazaszeretet ihlette Sára Sándor 80 huszár című filmjét is.
Lenkey kivégzése elmaradt a fogságában való megtébolyodása miatt. Fogságának körülményei, a vele való méltatlan bánásmód állapotának rohamos romlásához vezetett, melynek következtében 1850. február 8-án elhunyt. Hősiességének és az őrök bántalmazásaiba végül belehalt tábornok az aradi vértanúk sorában a 16.

Ludwig Hauk alezredes (Hauk Lajos):

“A 17. aradi vértanú”

1799. szeptember Bécs – 1850. február 19. Arad, 50 évesen kötél általi halált halt.
Osztrák származású katolikus. Az aradi vértanúk közül az egyedüli kinek nem ismerjük az arcát.

1813. december 5-én lépett a Császári és Királyi hadsereg kötelékébe. Részt vette az 1813-1815-ös franciaországi háborúban és a nápolyi forradalom ellen indított hadjáratban is. Rangját nem tartva meg 1826. május 10-én elhagyta a hadsereget. A bécsi forradalomban aktívan részt vett; elitalakulatot szervezett, Lapjában, a Constitution-ban, melynek szerkesztője volt, a 2. forradalom után megjelentetett egy írást, melyben az uralkodóházat szidalmazta, gúnyolta: Az uralkodó ház utolsó órái címmel. Emellett a pamfletjében Bem tevékenységét is dicsőítette. Ez az írás a később végzetét jelentette, melynek kéziratát magánál tartotta.
A forradalom leverését követően Magyarországra utazott. Jelentős szervezőmunkát végzett; kórházat, zászlóaljat, nemzetőrséget szervezett. Érdekesség, hogy Bem segédtisztjeként felmerült ellene az a vád, hogy a lefoglalt értékeket elsikkasztotta. Tisztázása során kiderült, hogy a szászvárosi térparancsnokság számára adott a lefoglalt pénzből, illetve azt még kiegészítette saját pénzével is, hogy a helyi kórház és a szállítóház kiadásait fedezni tudják. Ártatlansága a többi lefoglalt értékkel kapcsolatban is bebizonyosodott. Harcolt a bácskába betörő Jellasics cs. kir. hadsereg ellen, és szétverte a Szerbiából betörőket. Vécsey seregéhez való csatlakozás után, ahogy azok letették a fegyvert Borosjenőnél ő Schmidt névre kiállított útlevéllel megpróbált Pestre visszajutni, azonban augusztus 22-én Biharkeresztesen felismerték és elfogták. Megtalálva nála Az uralkodóház utolsó órái című röpiratát sorsa már meg is volt pecsételve.

Az őt megelőző aradi vértanúk híre elborzasztotta egész Európát közvéleményét, és az elítélt megtorlás miatt a kivégzéseket felfüggesztették és Schwarzenberg miniszterelnök azt javasolta Haynaunak, hogy Haukot ítélje 20 évi várfogságra. Haynau nem tudott ellenállni a kivégzésnek. 1850. február 19-én felkötötték Ludwig Hauk honvéd alezredest.

Hauk volt az aradi vértanúk közül a 17.

Arckép nem maradt fenn róla.