„A gyermek: az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret”    

                                                       (Ady Endre)

 

 

 

1.tábor  2014.06-23-27. 

Kemencés táborunkban változatos játékokkal, és programokkal vártuk a gyerekeket.

Minden nap a Falumúzeumnál volt a találkozó, ahol a házirend ismertetése, majd jelenléti ívek kitöltése után megkezdődhettek a programok. Az év első nyári táborában igen szép számmal (33 fő) vettek részt a 6-14 év közötti gyermekek.

Az első napon a sporté volt a főszerep, a gyermekek különböző labdajátékokat (röplabda, foci, kosárlabda) játszottak, volt bújócska, sorverseny, ügyességi játék.

A második napon, sajnos az időjárás miatt módosítanunk kellett a napi programunkon, és a kerékpáros kirándulás helyett a Falumúzeumban készítettük el a táborzászlót, majd a Bölöny kastélyban csapat, és ügyességi játékokat játszottunk. Minden ügyes versenyző díjazásban részesült.

A hét további programjaként a sport, a játékok mellett lovaglás,lovaskocsizás is szerepelt. A biharugrai tavak egyikén csónakázásra is nyílt lehetőség, és az elkészített táborzászlóval a gyermekek egy kalandos harci túrán is részt vehettek.

A gyermekek nagyon jól érezték magukat,a nagyobbak szívesen segítettek a kisebbeknek, remekül össze tudtak dolgozni, és vidáman intettünk búcsút a következő táborig.

 

 

2.tábor 2014.08.11-14.

 

Ragyogó napsütéssel köszöntött ránk a hétfői gyülekező a Múzeum előtti pihenőnél. A gyermekek izgalommal várták, hogy milyen programokkal készültünk. Az első napon körjátékokat, régi népi játékokat elevenítettünk fel.

A második napon kerékpártúrára indultunk a Bihari Madárvártára. A kilátóról remekül körbelátták a környező területet, gyönyörködhettek a növény és állatvilág szépségében. A séta után papírsárkányt készítettünk a fiúkkal, a kislányok pedig képkeretet, virágokat, koronát készítettek olló, kreppapír, karton, ragasztó, flitterek, hurkapálca felhasználásával.

A gyermekek örömmel röptették az újonnan készült sárkányaikat a szélben. A lányok pedig a koronáikban fotóztatták magukat. Az ebéd elfogyasztása után visszatértünk a Múzeumhoz.

A változatos programok után a tábor zárónapján harcitúrán vettek részt a csapatok (fiúk a lányok ellen),ahol összemérhették tudásukat, ügyességüket ( célbadobás, képkirakó, képfelismerő,vízhordó játék,találós kérdések).

Az utolsó nap díjkiosztó órájában kicsik és nagyok egyként kiáltották: szuper volt a tábor , jövőre ismét eljövünk!

Szervezőként nagy örömmel töltött el minket az ő vidám,boldog mosolyuk.

 

 

A gyermekek számára mindkét tábor étkezéssel együtt ( tízórai, ebéd) ingyenes volt.

 

A tábor szervezői: Topa Sándorné Edit néni

                           Bertalanné Bujdosó Tünde

 

Segítők: Nagyné Bertalan Ildikó,Bíró Ágnes, Domokos Katalin,Turi Viktória,Turi Fruzsina, Bertalan Balázs,

 

Köszönetet mondunk minden segítőnek és támogatónak akik megkönnyítették a tábor mindennapjait!

 


                                           Bertalanné Bujdosó Tünde

A táborokról képeket találhat a "Galériában" vagy az alábbi linkekre kattintva:


1.tábor  2014.06-23-27. 

2. tábor 2014.08.11-14.

Alföld Slow

Biharugra térkép

Új piaci épület Biharugrán

 

Polgármesteri Hivatal energetikai fejlesztése

Könyvtár energetikai fejlesztése

EFOP-1.5.3-16-2017-00018

A biharugrai önkormányzati konyha energetikai fejlesztése

 A biharugrai önkormányzati konyha energetikai fejlesztése

 

„Nemzetiségi kulturális rendezvény Biharugrán” TTP-KP-1-2022/1-000021 kódszámú pályázat

„Testvértelepülési programok és együttműködések támogatás” TTP-KP-1-2022/1-000077 kódszámú pályázat

Fogorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Fogorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése

"Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése"

"Élhető település - Biharugra"

Élhető település - Biharugra

Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése.

"Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése"

"KÖZÖSSÉGI TÉR KIALAKÍTÁSA BIHARUGRÁN"

"Tájház tetőjének felújítása és eszközbeszerzés Biharugrán"

NEAG-KP-1-2021/1-000992 sz. pályázat projekttábla

Szociális alapszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Állampapír nyereményjáték2022

Babakötvény nyereményjáték2022

babakotveny