Biharugra településIsten Hozta Biharugrán!

Biharugra Békés megye észak keleti csücskében, Hajdú-Bihar és Békés megye, valamint a magyar-román államhatár találkozásánál fekszik. A település, valamint elődei 1950-ig, mintegy ezer éven át Bihar vármegye részét képezték. A vármegyén belül Ugra a Szalontai, a Cséfai, majd a Cséffa-nagyszalontai járáshoz tartozott. Ezután Békés megyéhez csatolták a Sarkadi járás részeként, majd a Szeghalmi járás része lett. Napjainkban a kistérségen belül ismét Sarkadhoz köti egyre több szál.

Biharugra lakosainak száma napjainkban 945 fő (2015. évi adat). A községnek száz évvel ezelőtt közel kétszer annyi lakosa volt, mint napjainkban. Ez a hanyatlás egyrészt "Trianon" következményeire vezethető vissza, még akkor is ha azt látjuk, hogy a békeszerződés után az 1960-as évekig fokozatosan nőtt a falu lakosainak száma. A trianoni határ miatt Biharugra az ország legszélére került, ezzel elvesztve a kistérségen belüli addigi relatív központi szerepét is. Az 1960-as években azonban nagyobb elvándorlási hullám következett, amely a tsz-szervezés után kezdődött. Biharugra község lakossága egyre inkább elöregszik. Egyre csökken a megtartóereje, ennek az ősidők óta lakott vidéknek, amely pedig már hajdani időkben is vonzotta az embereket a letelepedésre.

 

A FALUSI ÉS AGROTURIZMUS ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

 

Akkreditált Falusi vendéglátó képzést indít

 

 

A képzés célja :szakmai felkészítés, kezdő falusi vendéglátók és vidéki szolgáltatóként tanyagazdaságot, farmgazdaságot működtető magánszemélyek, kis- és mikro vállalkozások számára.

A jelentkezési lap letölthető a FATOSZ internetes szakmai  oldaláról:

http://www.fatosz.eu/falusi+vendeglato+kepzes/falusi+vendeglato+kepzes.html

 

A kitöltött jelentkezési lapot az alábbi e-mail címre kérjük visszaküldeni

2014. szeptember 30 –ig :          Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A képzés célcsoportja: a falusi vendégfogadók, a falusi turizmus, mint szolgáltatói tevékenység iránt érdeklődők akik most tervezik bekapcsolódásukat a vendégfogadásba, vagy szeretnék ismereteiket elmélyíteni. Ők lehetnek kezdő  falusi vendéglátók , ÚMVP nyertes falusi szállásadók, vidéki szolgáltatók, tanyagazdaságot és farmgazdaságot működtető  magánszemélyek, őstermelők, kis- és mikro vállalkozások vezetői, munkatársai.

 

A képzés tervezett  helyszínei  Október végétől  :

·         Eger

·         Győr

·         Báránd - Szarvas

·         Budapest

·         Pécs

 

A képzés várható időtartama: 60 óra 3 x 2 alkalom (egymást követő pénteki és szombati napokon vagy hallgatói igények alapján egymást követő szombati és vasárnapi napokon ) , 09-17 h között.

A képzés formája:  Hétvégi előadások és gyakorlati foglalkozások

 

A képzés központi  koordinálja:  

FATOSZ központi  információs irodája 1077. Budapest, Király u.93.

 

A képzésre való jelentkezés módja:

A mellékletben található jelentkezési lap kitöltését követően , e-mailben való megküldése az alábbi e-mail címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Bizonyítvány:

A hallgatók az akkreditált  képzés végén tanúsítványt t kapnak, amelyet különböző vidékfejlesztési  pályázatoknál, a támogatásokat nyertek számára előírt képzettségnek elfogadnak.

 

 

Tematika:


I.                    Gazdálkodási Ismeretek (vállalkozási, adózási, jogi ismeretek)

 

III. Szabadidős tevékenységek szervezése ( felnőtt és gyermek programok szervezése, csomagajánlatok készítése, örökségturizmus, kulturális turizmus, hagyományőrzés)

 

II.                  Környezet kialakítása modul    

(a szálláshely berendezése, szálláshely üzemeltetési engedély, védjegy rendszer, szakosodás)

IV. Vendégház és szolgáltatásainak higiéniai előírásai ( vendégház működtetésének higiéniás feltételei, helyi termékek megjelenése a vendégasztalon


 

V.    Kommunikáció-marketing( vendéggel való kapcsolattartás, konfliktus kezelése, helyi  és térségi közösségépítés, internetes ( on-line)  megjelenés, fogyasztóvédelem, )

 

+  1 Jó gyakorlat bemutatása, mintagazdaságba való ellátogatás

 

Oktatók:   Szakirányú felsőfokú végzettséggel  rendelkező oktatók és  sikeres vállalkozást működtető, gyakorlott falusi vendéglátók.

Hallgatói létszám:    Minimum 20 fő 

Ezen hallgatói létszám alatt nem indítjuk el az adott helyszínen a képzést, azt újra meghirdetjük.

 

A képzés költségei[1]: 50.000 Ft + 10.000 Ft regisztrációs díj + 10.000 Ft  vizsgadíj, amelyről  a hallgatók számlát kapnak.

 

A FATOSZ tagszervezeteinek tagjai kedvezményesen veheti igénybe a képzést: 40.000Ft+ 10.000Ft regisztrációs díj + 10.000Ft vizsgadíj

 

A díj befizetése: A jelentkezés elfogadásának visszaigazolását  követően , az 1 óra megkezdése előtt  a regisztrációs díjat , míg a képzés díját a képzés végéig kell megfizetni ( átutalni ) a FATOSZ bankszámlájára : Budapest Bank 10103173-40063023-00000002

 

A  képzési díjon felül a hallgatókat terhelő költségek:

- A szállás , utazás és az étkezés költsége

 

A FATOSZ  által biztosított :  nyomtatott tananyag,  előadások CD-n.

 

 

Budapest, 2014. 09.01.



[1]      A FATOSZ tagszervezeteinek tagjai kedvezményesen veheti igénybe a képzést: 40.000Ft+ 10.000Ft regisztrációs díj + 10.000Ft vizsgadíj


A biharugrai lakosok nevében üdvözlöm Önt községünk honlapján!

Örömmel tölt el, hogy honlapunk felkeltette érdeklődését. Remélem, kellemes időtöltést szerzünk Önnek, és sok hasznos információt tud meg településünkről.

Makra Tibor polgármester

Alföld Slow

Biharugra térkép

Új piaci épület Biharugrán

 

Polgármesteri Hivatal energetikai fejlesztése

Könyvtár energetikai fejlesztése

EFOP-1.5.3-16-2017-00018

A biharugrai önkormányzati konyha energetikai fejlesztése

 A biharugrai önkormányzati konyha energetikai fejlesztése

 

Biharugra Község Önkormányzata 12.895.707.- Ft. vissza nem térítendõ támogatást nyert a Helyi hõ- és hûtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” címû pályázati konstrukción az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházásból a helyi konyha épületének fûtésrendszerének a fejlesztésére került sor. 

Sajtótájékoztató

Az Európai Unió tagállamai 2007. év márciusában egyhangúan vállalták, hogy 2020-ig az  üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20%-kal csökkenti, az energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások részarányát a jelenlegi 8,5%-ról 20%-ra növeli, és az energiahatékonyság 20%-kal javítja.

Hazánkban a Környezet-és Energia Operatív Program (KEOP) által meghirdetett pályázatok vissza nem érítendõ támogatást nyújtanak azok részére, akiknek fontos az energiaracionalizálás és a megújuló energiaforrások használata. 

„Nemzetiségi kulturális rendezvény Biharugrán” TTP-KP-1-2022/1-000021 kódszámú pályázat

„Testvértelepülési programok és együttműködések támogatás” TTP-KP-1-2022/1-000077 kódszámú pályázat

Fogorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Fogorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése

"Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése"

"Élhető település - Biharugra"

Élhető település - Biharugra

Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése.

"Biharugra - óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése"

"KÖZÖSSÉGI TÉR KIALAKÍTÁSA BIHARUGRÁN"

"Tájház tetőjének felújítása és eszközbeszerzés Biharugrán"

NEAG-KP-1-2021/1-000992 sz. pályázat projekttábla

Szociális alapszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése Biharugrán

Állampapír nyereményjáték2022

Babakötvény nyereményjáték2022

babakotveny